Gyerekkoromban kerültem először közelebbi kapcsolatba a zenével, teljes elszigeteltségben a külföldi bandáktól, előadóktól, hazai kedvenceim lettek. Tizenöt évesen kezdtem gitározni, fél évet jártam zeneoktatásra, ami nagyjából húsz évre vette el a kedvem a komolyabb tanulástól. Később a szüleimnek köszönhetően meg vehettem életem első elektromos gitárját, egy Les Paul formájú fekete Jolanát. Sok évig maradt jó barátom. Ekkoriban kezdett egy zenekar ötlete is körvonalazódni, a klasszikus hangszerkiosztós stílusban, és a műfaj minden bájával és buktatójával, így alakult a Souls At Zero zenekar.

Később énekelni is kezdtem, ebben az időben már a lehető legdurvább zenét próbáltuk játszani. Hangerő, distortion fel, üvöltés izomból, és sok fiatalkori dal, elsősorban az akkori haragból, frisztrációból, szomorúságból. Nem volt túl könnyű gyerekkorom. Hát, végül is később se. Tizenkilenc éves koromban lehtőségem adódott “világgá menni”, Budapesten kötöttem ki, ennek immáron húsz éve. Az akkori éltünkből fakadó összes frusztráció, meg nem értettség szép lassan éket is vert közénk, a banda feloszlott, nekem pedig sok évre elment a kedvem a zenekarcsinálástól. Ezzel párhuzamosan szerzetes lettem, hat évet öltöttem leborotvált fejjel, cölibátusban, napi sok óra meditációval és munkával. Itt volt egy rövid flörtöm egy zenekarral, amit egy korábbi szerzetes ideálom alapított, és aztán vert szét sikeresen.

Néha hívogattak ismerősök, egy-két próbánál tovább sehol nem volt kedvem maradni. Utána, némi fordulattal, 2008 környékén megismerkedtem amazonasi indiánokkal és a rituáléikkal. Ami elsőre kapásból megfogott azok a dalaik voltak. Tradícionális törzsi zene lévén ezekben viszonylag kevés hangszeres rész volt, és többé-kevésbé a kántálásra épültek. E kultúra iránti szerelmem a mai napig tart. Aztán ahogy egyre gyakrabban fordultam meg ezeken a törzsi rituálékon, elkezdtem dalokat, kántálásokat tanulni.

Kaptam egy új esélyt, hogy ismét szívből zenéljek. A tanítóim aztán idővel az utamra bocsájtottak, önállóan járni rajta, viszont velem maradtak a dalok. Később kaptam ajándékba egy klasszikus gitárt, és hosszú évek konzervatív hozzáállása után ezt is beépítettem az addig összegyűjtöttekbe. Ennek kapcsán találkoztam évekkel később Denadával, aki a világ legcsodálatosabb barátja. Mivel neki is nagyon megtetszett a Camino Rojo, elkezdtünk bandázni, beszélgetni, és főleg zenélni együtt. Így csöppent a nagy szerencsém az életembe. Ezután ugyanebben a rituális környezetben megismerkedtem a többi társammal is, és megalakult a Pachamama Band.

Eleinte természetesen semmilyen tervünk nem volt. Összejöttünk, zenéltünk, dalokat tanultunk az addigra már tekintélyesre hízott törzsi repertoáromból, újakat is találtunk, aztán egyszer csak elkezdtünk beszélni róla, hogy koncertezhenénk is. Igazi kívülállókként annyit sikerült megfogalmazzunk, hogy mit nem szeretnénk. Ekkoriban már kezdtek felbukkanni hasonló zenei gyökerű felállások a nemzetközi porondon, és szolídan idehaza is. Rengeteg jó bandát ismertem meg, akik többé-kevésbé világzenként voltak definiálhatóak. Ez volt az, amit nem akartunk. A terv az volt, hogy ezeket a törzsi kántálásokat egy zenekari környezetbe helyezzük úgy, hogy egy babzsákos, meditációs hangulat helyett úgy zenéljünk, mintha Manu Chao elment volna az amazonasi indiánok közé. Egyébként el is ment, de ez most nem tartozik ide.

Energiát, lendületet, kapcsolódási pontokat igyekeztünk a dalokba építeni. Ezzel párhuzamosan felkeltettem egy kiadó érdeklődését, így kezdődött Bérczes Ádammal a közös munkánk, és a tőle kapott lehetőséggel készítettem egy amolyan szólólemezt, részben a hozzám nőtt indián dalok saját interpretációiból, részben az azóta született dalokból. Sok barátomat mgleptem a tőlem világ életmben kellően távol álló elektronikus zenei hatásokkal. Berkó Gábor producerrel próbáltuk a megtalált zenei “hangom” megjeleníteni a dalokkal. Nem sokkal később a kiadóm, producerem Bérczes Ádám jelezte, hogy kiadói minőségben kiszáll a zeneiparból, így újra magam maradtam a saját zenémmel, illetve a Pachamama Banddel, amit komótosan azóta is építgetünk.