Megtaláltam a régi laptopomba a Pacha Cabana dalom szövegét, igaz csak két fotón. Magát a dalt Peruban, Iquitos városban írtam. Én nem kizárólag a dzsungel, vagy a sámánok miatt megyek oda. Amikor tudok, felfedeztem ezt a gyönyörű, és rettenetes csúnya, vidám, és kicsit szomorú, valóban nagyon turisztikussá vált, de abban továbbra is igazi kincseket rejtő helynek egy másik arcát, és még csak nem is az őserdőben, hanem azokon a szakadt utcákon. Innen jött az ihlet.
Az előző estét a frissen megismert helyi haverjaimmal töltöttem, egy utazó zenész trióval. Egy utcai kajáldában futottunk össze, zenélgetés lett belőle, meg jó hangulat, meg ami abból következik, szóval egy kis utcai dzsungel-western dínomdánom. Ez nagyon feltöltött, akkor már napok óta mozogtak az elmúlt, ott töltött heteim élményei, és másnap a motel szobában gitározgatni kezdtem. Nagyjából húsz perc alatt összeállt a dal, még egy fél óra a szöveg, és kb meg is voltam. Kivéve a harmadik versszakot, amibe belekezdtem, de nem fejeztem be, viszont éreztem, hogy még úgy jönne valami. Fogtam a gitárom, éjszaka kimentem sétálni, nyilván a helyi éjszakai élet különböző területű prominens képviselői nyitogattak rám. Aztán az egyik kedvenc helyemen pikk-pakk összeállt. Gyakorlatilag a dal minden egyes sora ottani élményekre, dolgokra való utalások. Van ami egyértelműnek hangzik (és néha talán az is…), más részletek ihletforrásai az én titkaim maradnak. Nagyon “bennem maradt” ez a dal, igazán jól emlékszem a születése körüli őrületre.
Az pedig, hogy Arturo hogy került a dalba, és egyáltalán a lemezre, egy következő történet lesz.