Elindultunk…

By: admin

2020-01-03

0 Comments

Categories:

Nagyon hosszú ideje terveződik ez az oldal, régi vágyam volt, hogy legyen egy hely, ahol a zenéimet, és a zenével kapcsolatos dolgokat összegyűjtsem.
Én valahogy úgy vagyok ezzel, hogy minden dalnak megvan a maga története és engem legalább annyira izgatni szokott, mint maga a dal. Nincs kizárva, hogy ezzel ti is vagytok így néhányan. Blogolni pedig ezért terveztem elkezdeni.
Most már nem annyira friss infó, hogy elkészült Berkó Gábor zenei producerrel, és Bérczes Ádám producerrel az első amolyan szólólemezem.
Ami kevésbé ismert infó, hogy már idénre terveztem elkezdeni stúdiózni a második lemez anyagával. Ez most úgy 60-70 százalékban összeállt, egy kis határidős feszülés pedig néha bámulatos módon jól tud jönni. Így gondoltam elkezdjük, ezt legutóbb egy fél év volt összerakni (nyilván nem minden nap ebben pörögtünk), addig elkészül a fennmaradó rész.

Aztán mégis amellett döntöttem, hogy várok egy kicsit, érlelem ami van, és azért rengeteg félkész téma várja az életre kelést.
Akárhogy is, jövőre….jesszusom, miket beszélek, szóval IDÉN neki fogok kezdeni, és terv szerint karácsony környékére el is kellene készülnie.